Most már csak a csapatoknak kell egyezségre jutniuk.

Most már lassan hónapok óta kérdéses, hogy hol folytatja karrierjét az elmúlt két év egyik leggólerősebb futballistája, Viktor Gyökeres. A svéd csatár kinőtte a Sportingot, váltani akar, a klubja és közte azonban az átigazolási összeget illetően kialakult egy viszonylag komoly feszültség.

Nagy a hiszti a világ egyik leggólerősebb futballistája körül

Úgy néz ki, hogy csúnya szakítás lesz a vége.

Most azonban úgy tűnik, hogy

Gyökeres jövője hamarosan eldől. A játékos több forrás szerint is mindenben megegyezett az előző két szezonban angol ezüstérmes Arsenallal, 2030-ig szóló szerződést írhat alá.

A játékos elvileg a döntését is közölte a Sportinggal, most már csak a két klubnak kell megegyeznie.

Korábban a Sporting elnöke azt mondta, hogy 60 millió euró körüli összegért nem engedi el a csatárt, de 100 milliót sem fog kérni a játékosért. A legfrissebb infók szerint 70 millió eurót kell fizetnie az Arsenalnak azért, hogy a Sporting elengedje Gyökerest.

Ez is érdekelhet:

A Barcelona és a Bayern is akarta, de ő inkább 2035-ig hosszabbított

A nyári átigazolási időszak egyik legnagyobb fordulata.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Meglepetés a spanyoloknál, derbi az angoloknál – A hétvége legfontosabb focieredményei 

60 évesen is parádés formában van a korábbi világbajnok csatár

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.