A göteborgi Häcken oda-vissza verte a walesi ellenfelét.

Már a sorsolásnál nagy biztonsággal meg lehetett jósolni, hogy a svéd bajnok BK Häcken továbbjut a walesi The New Saints ellen, ma már ez tény. Ráadásul nagy fölénnyel lépett túl a TNS-en.

A hazai pályán elért 3–1 után Walesben is nyertek 2–0-ra a svédek.

A TNS otthonában a 19. percben szerzett vezetést a svéd csapat, Ibrahim Sadiq kapásból talált be. Ekkor már a minimális esélyes is elszállt a walesi együttesnek, úgy meg végképp, hogy végül nem is tudtak gólt szerezni.

A Häcken egyébként magabiztosan nyerte a bajnokságot 2022-ben, hét pontot vert a Djurgardenre – ez volt a klub történetének első bajnoki címe. Az idei kiírásban a második helyen áll, az előző hat meccséből ötöt megnyert, egyszer ikszelt.

Csercseszov lehangoló nyilatkozata: Azt kaptuk, amit vártunk

Tehát az orosz edző arra számított, hogy a félprofi feröeriek ellen nem sikerül egyetlen épkézláb helyzetet sem kialakítani, és majdcsak kibekkelik valahogy?

Nem tudott nyerni a Fradi Feröeren

Ezt letudta a Fradi. Többet nem is nagyon akart.

(Fotó: Michael Campanella/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
37% Semmi extra eddig.
28% A vártnál rosszabbul.