Jól ismeri egymást a két fiatal focista, együtt játszottak Salzburgban. Most egymás ellen mennek a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott és az RB Leipzig középpályása, Szoboszlai Dominik a The Athleticnek nyilatkozott a City elleni meccs előtt, és persze nem kerülhette el a Haaland-témát sem, elvégre egymás mellett játszottak Salzburgban.

„Egy évet játszottunk együtt a Red Bull Salzburgnál, de ez elég volt ahhoz, hogy nagyon közel kerüljünk egymáshoz. Nagyszerű srác. Eleinte nehezen illeszkedett be, mert nem beszélt németül. Tudom, milyen érzés ez. Amikor tizenöt évesen Magyarországról Salzburgba kerültem, én is ugyanebben a helyzetben voltam. Azt mondtam magamnak, támogatnom kell őt.”

Persze nem érdekli a barátság, és az sem, hogy az angolok az esélyesebbek, ő igazi profi módjára hisz abban, hogy az RB Leipzig képes lesz szerda este nyerni:

„Megvertük már a Real Madridot, az Atlético Madridot, a Manchester Unitedet, sőt már a Cityt is a Bajnokok Ligájában. Nem gondolunk arra, hogy nincs esélyünk, hogy védekeznünk kell. Minden meccsre egy tervvel megyünk, amihez tartjuk magunkat, mindegy, ki az ellenfél. Erling Haaland vagy sem, mi azért játszunk, hogy nyerjünk.”

Nemcsak legyőzték már a Cityt, hanem Dominik gólt is rúgott.

Szoboszlai a BL-ről: A lényeg, hogy nyerjem meg, minimum egyszer

Gyerekkori álma válna ezzel valóra Szoboszlainak.

(Fotó: David Geieregger/SEPA.Media /Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés