Keddről szerdára halasztották a férfiak versenyét, de még az sem biztos, hogy szerdán megrendezik a versenyt.

Kedd reggel nyolc órakor rendezték volna meg a férfiak triatlonversenyét a párizsi olimpián. A szervezők úgy döntöttek, egy nappal halasztják a versenyt, mert nem megfelelő a Szajna vízminősége.

A hivatalos közlemény szerint hétfő hajnalban fél négykor döntöttek úgy a szervezők, hogy a nem megfelelő körülmények miatt halasztanak.

„A legfrissebb időjárási előrejelzések alapján az a döntés született, hogy a férfi triatlon versenyszámot július 31-én (szerdán) 10 óra 45 perckor rendezik meg”

– olvasható a közleményben.

A nők versenyét egyelőre nem halasztották, az eredeti tervek szerint szerdán reggel nyolc órától indítják el.

Franciaország mintegy 1,4 milliárd eurót fektetett be új infrastruktúrába, hogy csökkentse a Szajnába ömlő szennyvíz mennyiségét. Az elmúlt napokban az esőzések azonban rengeteg szennyező anyagot mostak a folyóba, így a triatlonosok nem is edzhettek a folyóban. Az úszható Szajnát az olimpia egyik jelképének szánták a franciák, egyelőre azonban a folyó állapota nem megfelelő.

Ez is érdekelhet:

A legjobb fotók a párizsi olimpia első három napjáról

Három napon túl vagyunk az olimpián. Megmutatjuk a játékok eddigi legjobb fotóit.

A verekedő argentinokat simán verte a férfi kézilabda-válogatott 

Argentínát legyőzte a magyar férfi kézilabda-válogatott az olimpiai torna csoportkörének második fordulójában.

Visszavonul az olimpia egyik legdögösebb versenyzője

20 évesen befejezi, később sportminiszter lenne.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Kós Hubertet Európa harmadik legjobb úszójának választották

A Fradi végleg megszerezte Naby Keitát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés