Sebastien Haller véghezvitte a tökéletes BL-bemutatkozást.

Az elefántcsonparti csatár karrierje során először léphetett pályára a Bajnokok Ligájában, csapata az Ajax Lisszabonban a portugál bajnok Sportinggal játszott. Sebastien Haller kilenc perc alatt duplázott, majd a második félidő elején 12 perc alatt rúgott még két gólt, így a BL-bemutatkozása parádésan sikerült, négy góllal zárta a meccset. Az Ajax végül 5–1-re nyert, Berghuis voltak a hollandok másik gólszerzője, a Sportingból Paulinho talált be.

Haller a Bajnokok Ligája/BEK történetének második olyan játékosa lett, aki az első meccsén rögtön négy gólt rúgott, korábban csak Marco van Basten volt képes erre.

Haller első gólja:

A második:

A harmadik:

A negyedik:

A tegnapi fontosabb történések a Bajnokok Ligájában:

Hatot kaptak Gulácsiék Manchesterben

Tenisz szettet játszott Manchesterben a City és az RB Leipzig egy kilencgólos meccsen.

A Liverpoolnak kétszer kellett megnyernie a meccset a Milan ellen

Győzelemmel kezdett a Liverpool a Bajnokok Ligájában, de aligha számított ekkora erőlködésre.

Hiába a Messi, Neymar, Mbappé trió, nem tudott nyerni a PSG Bruges-ben

Egyelőre még akadozik a gépezet, a jóval gyengébb Bruges veszélyesebb volt, mint a nagy trió.

A Real Madrid utolsó előtti perces góllal nyert rangadót a Bajnokok Ligájában

Milánóban nyert a főleg a védekezésre koncentráló Real Madrid.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában