A 66 kilogrammos súlycsoportban szereplő Hámori Luca megosztott pontozással, 4–1-re legyőzte az ír Grainne Walsh-t, így nyolcaddöntőbe jutott a párizsi olimpia női ökölvívótornáján.

Ez leginkább azért nagy hír, mert Hámori nem akárki:

Magyarország olimpiai történetének első női ökölvívója.

A fiatal bokszoló az M4 Sportnak nyilatkozott a győzelme után:

„Lehet, azt gondolták, hogy kis fiatal pályakezdő vagyok és lehet alábecsültek, de az első menetben szerintem sikerült meglepnem, és megmutatnom neki, hogy nem is vagyok annyira kislány. Ez a meglepetés pedig akkora hatással volt rá, hogy utána már elvesztette a fonalat”

– mondta Hámori, majd hozzátette, nem ismerte ezt az ír versenyzőt, de amint megérkezett Párizsba, átjárta az „olimpiai falu szelleme”, amit szerencsére a ringbe is be tudott vinni magával.

A magyar öklöző a 16 között a negyedik kiemelt ausztrál Marissa Williamsonnal találkozik csütörtök délután. A 23 éves Hámori elmondása szerint korábban egy edzőmérkőzésen csaptak össze, akkor jobbnak érezte magát, ezért magabiztosan és izgatottan várja a találkozót.

Muhari: Nem mosolyoghatok senkire, mert akkor azonnal elmegy a fókusz

Nagyon sokat dolgozott fejben azért, hogy így tudjon teljesíteni.

(MTI; fotó: Richard Pelham/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Felismered gyerekkorod futballsztárjait mai fotók alapján? Teszteld!

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.