Két hónapot lehetett a Bayer Leverkusen edzője.

A korábbi MU- és Ajax-edző Erik ten Hagot július elsején nevezték ki a tavalyelőtti Bundesliga-bajnok Bayer Leverkusen kispadjára. Napra pontosan két hónappal később, szeptember elsején pedig a klub hivatalosan bejelentette, hogy felbontották a holland edző szerződését.

Ten Haggal a kispadon egy kupameccset megnyert a Leverkusen, majd a Bundesliga első fordulójában otthon kikapott a Hoffenheimtől, a másodikban pedig ikszelt a Werder Bremen otthonában. A hivatalos közlemény szerint a segédedzői csapat veszi át egyelőre a vezetőedzői feladatokat a német csapatnál.

Ten Hag az Ajaxnál felépítette Európa egyik leglátványosabb és legérdekesebb csapatát, majd a Manchester Unitednél neki sem sikerült eredményeket elérnie, most pedig a Bayer Leverkusennél nagyon hamar döntöttek úgy, hogy nincs szükség a munkájára.

Ez is érdekelhet:

Mourinhót kirúgták

Bár a BL-selejtezős kiesés után pozitívan nyilatkozott a portugál edző, klubjánál nem kérnek ebből az optimizmusból.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
14% 1-3 éve
21% 4-7 éve
16% 8-10 éve
45% +10 éve