Úgy tűnik, az afrikai képviselő figyelemmel követi Harry Maguire formáját.

Nagyjából egy éve igazán furcsa dolog történt a Manchester United és az angol válogatott hátvédjével, Harry Maguire-rel, ugyanis neve előkerült a ghánai parlamentben, amikor Isaac Adongo képviselő egyik felszólalásában a manchesteri pályafutása során addigra viccé váló játékoshoz hasonlítva próbálta meg rossz színben feltűntetni Mahamudu Bawumia alelnököt a 2023-as költségvetés kapcsán – egészen pontosan ezt mondta:

A pillanat, amikor Harry Maguire témává vált a ghánai parlamentben

Isaac Adongo emlékezetes beszédet akart, és sikerült is neki.

Most pedig itt vagyunk alig egy évvel később az eset után, és Harry Maguire visszatért. Mármint egyrészt játéka jelentősen feljavult (volt honnan) és a Manchester United cserepadjáról ismét fix kezdővé vált, másrészt pedig újra téma lett Isaac Adongo képviselő révén a ghánai parlamentben, aki egyik felszólalásában most bocsánatot kért tőle:

„Bocsánatot kérek tőle. Maguire 180 fokos fordulatot vett. (...) Ő most a Manchester United kulcsjátékosa”

– majd hozzátette még, hogy ez a pálfordulás Bawumia alelnökről nem mondható el.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Itt szavazhatsz arra, hogy Szoboszlai szólója legyen a forduló gólja

A forduló találata lehet az UEFA-nál Szoboszlai Dominik Montenegró elleni első gólja.

Tömegbunyó és argentin győzelem a Maracanában

A világbajnok argentin futballválogatott legyőzte Brazíliát a dél-amerikai vb-selejtező rangadóján. A meccs előtt komoly nézőtéri balhé alakult ki.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

Történelmi pillanat, Lionel Messi megszerezte pályafutása 900. gólját

Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés