A két nagy vetélytárs közül a Fradi eddig fiatal keleti légiósokat igazolt, a Vidi pedig most egy rutinos magyart.

Mol Vidi leigazolta a kazah Kajrat Almatitól a 48-szoros magyar válogatott középpályást, Elek Ákost.

A 30 éves Elek hat és fél év után tér vissza a Vidihez, amelynél 2008 és 2012 között szerepelt, részese volt a csapat története első bajnoki címének (2011), valamint Ligakupát (2009) nyert.

„Sosem zártam ki annak a lehetőségét, hogy egyszer majd visszatérjek a Vidibe, ezért is tartottam annak idején fontosnak azt, hogy korrekt körülmények közt távozzak Székesfehérvárról. Sosem titkoltam, még a DVTK csapatkapitányaként sem, hogy nagyon sokat jelent számomra a Vidi, hiszen itt lett belőlem gyerekből felnőtt, itt váltam élvonalbeli játékossá, válogatott labdarúgóvá. [...] Nem levezetni tértem haza, hanem komoly célokért szeretnék küzdeni a Vidivel. A mai napig élénken él az emlékezetemben az első bajnoki címünk ünneplése a belvárosban. Mindenképp újra át szeretném élni azt az ünneplést, de ezen kívül a nemzetközi kupában is szeretnék szép sikereket elérni a Vidivel” – nyilatkozta Elek a Vidi hivatalos oldalának.

Eközben a Fradinál:

A Vidit kiütő BATE-ból igazolt csatárt a Fradi

Az idei Európa-liga-csoportkörben három gólt fehérorosz válogatott támadót igazolt a Fradi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés