Egészen elképesztő, mennyire nem tud jól teljesíteni a Juventus csatára a nagy meccseken.

Ami azért fontos, mert ma este Juventus–Real Madrid BL-döntő, ami elég komoly meccs, ahol Higuaínnak illene már valamit mutatnia.

A 29 éves argentin az elmúlt néhány évben rengeteg gólt szerzett, mégsem ez ugrik be róla egy átlag szurkolónak. Hanem például az, hogy a döntőkben mindig betlizik. Eddig hat komoly finálét játszott, háromban kezdett, háromban pedig csere volt, és nem lőtt egyetlen gólt sem. Sőt, óriási ziccereket hibázott. Vb-döntőben ennél nagyobb helyzet nem igazán adódhat, ő csúnyán kihagyta, a végeredményt ismerjük.

A Copa América 2015-ös döntőjében az utolsó helyzet volt az övé, nem volt könnyű, de egy klasszis csatárnak ezt is illett volna talán belőni. Higuaín nem tette, majd a tizenegyeseknél is rontott, Argentína itt is kikapott.

Egy évvel később ismét Chilével játszottak a döntőben, és ez már ciki volt. Naná, hogy itt sem nyertek.

Most meg a vb-döntőt leszámítva pályafutása legfontosabb meccse jön, kezdeni fog, idén elég jó szezonja volt, már csak az a kérdés, a döntőben, mire lesz képes.

Szerinted?

Mutatjuk az összes Real Madrid-gólt, amivel eljutott a BL-döntőig

Sok Real Madrid/Ronaldo-gól vezetett Cardiffig.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés