Calvin Kattar a UFC elmúlt néhány évének egyik legnagyobb verését bírta ki anélkül, hogy feladta volna. Max Holloway meg karrierje egyik legmeggyőzőbb sikerét szerezte meg.

2021 első UFC-gálájának a főmeccsén a korábbi pehelysúlyú világbajnok, Max Holloway ellenfele Calvin Kattar volt. Holloway zsinórban két meccset bukott, igaz, mindkettő roppant szoros és a második vitatható is volt a jelenlegi bajnok Alex Volkanovski ellen. Calvin Kattar a mostanit megelőző öt meccséből négyet megnyert, és egy Holloway elleni magabiztos teljesítménnyel következő alkalommal akár a világbajnoki címért is mérkőzhetett volna.

Az amerikainak azonban esélye sem volt, a hawaii származású Holloway gyakorlatilag az első pillanattól az utolsóig dominált, több alkalommal is közelt volt az idő előtti befejezéshez, de

Kattar szenzációsan bírta az ütéseket. Hollowaynek összesen 449 bevitt ütése volt.

A meccs végül végigment, de a ritkán látható fölény a pontozáson is meglátszott, 50-43, 50-43, 50-42-re nyert Max Holloway.

Holloway 2018-ban egyébként kiosztott egy mostanihoz hasonló verést, akkor 290 bevitt ütése volt Ortega ellen, azt a meccset TKO-val nyerte. Most meg ismét bizonyította, hogy a világ egyik legjobbja, és egy ennyire domináns teljesítmény után valószínűleg ismét címmeccset kap.

(Fotó: UFC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve