Két éve Magyarország nyerte a vízilabda Eb-t Belgrádban a hollandok ellen, ők most Barcelonában az elődöntőben vettek revánst érte.

Bár kiélezett meccset játszott egymással a két csapat, a magyar lányok nagyot küzdve is csak futottak az eredmény után. Ganglék jól védekeztek, de elől kevésbé voltak hatékonyak – főleg az emberelőnyös helyzetek kihasználásával akadtak (komoly) gondjaik. A hollandok viszont kontrákból remekül hozták a találatokat, a negyedik negyedig nem is kellett agyon aggódniuk magukat. Hollandia végül 8–7-re nyert, és bejutott a pénteki döntőbe.

Női vízilabda Európa-bajnokság, elődöntő:

Hollandia–Magyarország 8–7 (2–1, 3–3, 2–1, 1–2)

Ez az eredmény pedig azt jelenti, hogy nem lesz Eb-címvédés, a magyar lányok csak a bronzért játszhatnak július 27-én (pénteken), az ellenfél a görög–spanyol meccs vesztese lesz.

(Fotó: Magyar Vízilabda-szövetség)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés