Kétféle naranccsal lepett minket Hollandia, de az igazi nagy durranás a fekete váltószett. Holland-mez.

Égszakadásnak, földindulásnak vagy a kínai világháborús vízió kellett volna megvalósulnia, hogy Hollandia ne narancssárga mezben szerepeljen az Európa-bajnokságon. Szeretik a gyártók az újításokat, de a hagyományos hazai mezeket mindig megtartják. Még jó. Persze a mozgástér nem annyira kötött, hogy ne vihessenek bele egy kis csalafintaságot - 1988-ban, amikor megnyerték az Európa-bajnokságot Van Bastenék, egy rombuszmintás szerelést kaptak az akkori szállítótól, most a Nike egy nagykockás változatot talált ki. Bár nem biztos, hogy ez kockásnak nevezhető, azt hiszem, a választ lent olvashatjátok majd. A lényeg: a narancs alapra két sötétebb elemet illesztettek a bal felső és a jobb alsó részre. Az egészet feketével zárták le az ujjaknál és a mez alján. Érdekes, rendben van ez.

A második, vagy ha úgy tetszik vendégmez az igazán különleges. Korábban sötétkékkel és fehérrel is próbálkoztak a németalföldiek, utóbbi például kifejezetten mutatós volt tavaly, de a mostani éjfekete eléggé üt. Markáns, félelmetes hatást kelt, ám a narancs betét a jobb vállon, valamint az alá nyomott narancsszínű számozás enyhíti a keménységet és kifejezetten menővé teszi. Nekem legalábbis nagyon bejön.

A divat rovat véleményez

A hollandok narancsszínű hazai meze mindig is markáns képet adott a csapatnak, most sem variáltak sokat rajta - amit viszont újítottak, az bejött. A póló bal felső és jobb alsó részén lévő mintától szerintem nem lesz kockás, de ezek a betétek kiemelik a minimalista, szögletes tipográfiával felírt mezszámot. A modern hatású, fekete mezről - amelyen még jobban érvényesül a fekete és a narancs kontrasztja - én is csak annyit tudok írni, hogy állatul néz ki.

Nézd meg a többi Eb-mezt is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés