A szombati 13:30-as Southampton–Manchester United mérkőzéssel megkezdődik az angol labdarúgó-bajnokság negyedik fordulója, a fantasymenedzsereknek pedig több fontos döntést is meg kell hozniuk a holnapi deadline-ig.

A harmadik forduló annyiból mindenképp érdekes volt, hogy a legtöbb pontot az olcsójánosok szállították – a forduló csapatában ugyanis a 6,8 milliós Bernardo Silva volt a legdrágább játékos:

A soron következő 4. forduló is érdekesnek ígérkezik, hiszen az 5. fordulótól mindössze egy nap választja el, így a Premier League augusztus 27-én, 28-án, 30-án, 31-én és szeptember 1-én is meccsekkel vár minket. Persze a hétközi forduló nem ördögtől való, augusztusban viszont kicsit az – erre idén minden bizonnyal a decemberi katari vébé miatt megborult versenynaptár egyben tartására van szükség. A hétközi forduló után egy nappal pedig jön a megszokott hétvégi is,

így kilenc napon belül három fordulót játszanak a PL-csapatok, így a menedzserek garantáltan előszedik a rotakapát a műhelyből.

Az pedig, hogy idéntől ötöt cserélhetnek a csapatok az angol bajnokikon, csak még több fejfájást okozhat nekünk, hiszen egy ilyen sűrű időszakban nemcsak a kezdő rotálása, hanem a gyakoribb és koraibb cserék is esedékesebbé válnak.

Helyzetjelentés a Kane–Haaland-párharcról

Ha van olyan fantasymenedzser, aki erre az időszakra tervezte a szokásos nyárvégi kiruccanást, annak érdemes más dátumot választania – egészen biztosan megérti a család. Ha ebben az időszakban igazolunk és csékázunk, a szokásos paraméterek – egyéni és csapatforma, sorsolás, progresszív mutatók, játékos és csapat kvalitásai, mitikus jelentőségű események stb. – mellett figyeljünk oda kiemelten arra is, hogy emberünk minél inkább betonkezdő, kilencven perces játékos legyen. Itt például újra előjöhet a Haaland–Kane párbaj, amely eddig meghatározóvá vált a prémiumcsatár-poszton.

Haaland jól kezdte a szezont, de a Pep-rota rajta is kifoghat

Haalandot (11,7 millió £) két találkozón is lecserélték a 75. perc körül, a Newcastle elleni 3–3 során maradt végig a pályán. Köztudott, hogy tavaly sérülések tűzdelték a norvég szupertehetség szezonját, Pep pedig nem akarja széthajtani őt – a katalán edző utalt is erre év elején; Guardiolától egyébként sem áll távol a vérbő rotálás, így nem volna annyira meglepő, ha valamelyik meccsen Haaland csak epizódszerephez jutna.

A City a mostani, 4. fordulóban a Crystal Palace-t, majd a következőben a Nottingham Forestet fogadja otthon, utána az Aston Villához látogatnak ebben a „hármas fordulóban”, majd egy hét szünet. Igazán szemrevaló sorsolás ez. A 65 percet játszó Bernardo Silvával és Fodennel ellentétben Haaland alig 20 percet kapott két napja a Barca elleni barátságos meccsen, így az egészen kikupálódott Crystal ellen valószínűleg kezdeni fog, a jóval könnyebb meccsnek tűnő Notthingam ellenin talán nem. Bár ember legyen a talpán, aki tud olvasni Guardiola lapjai között...

Harry Kane és a Spurs idén jobban kezdte a szezont, mint tavaly

Kane (11,4 millió £) 90 perces játékos – a Soton elleni 4–1 során is végig a pályán volt, pedig a 63. percben már beállt a megnyugtató végeredmény.

Az angol csatár perceivel bizonyára nem lesznek gondok, viszont Haalandban egyelőre nagyobb a pontszerzési potenciál, és ő is hozta eddig a több pontot.

A norvégnak közel kétszer annyi ziccere volt, és a várható gólok terén is felülmúlja Kane-t; míg az angol gyakran a játékszervezéssel és mások kiugratásával van elfoglalva tízméterekre az ellenfél kapujától.

Kane több helyzetet készít elő a társainak, Haaland viszont a csatármutatókban jobb
Jelenleg mindkét játékos esetében a hold, azaz a megtartás tűnik a legjobb döntésnek.

A Citynek és a Spursnek is jó a sorsolása, amelyből Haaland valószínűleg jobb perc/pont átlaggal jön ki, Kane viszont többet fog vélhetően játszani, így több ideje marad pontokat hozni – a cserélgetésükre talán nem érdemes egy értékes transzfert áldozni. Kane mellett Szalah (13,0 millió £) is garantáltan végigjátssza ezt a három meccset – és bár a Liverpool rosszul kezdte az idényt, a Bournemouth ellen, az Anfielden minden esély megvan a dicső beindulásra. Azt pedig ne feledjük, hogy Szalah – aki eddig nem sziporkázik, a pontok így is ragadnak hozzá – az FPL-történelem egyik legjobb és legmegbízhatóbb játékosa, így valószínűleg továbbra is kiváló kapitányjelölt marad.

Toney az egyik legjobb transzfer erre a fordulóra

Vannak még olyan kirobbanthatatlan, kilencven perces vezéralakok, akiknél szinte garantált a 270 perc erre az időszakra, közülük

Toney-t (7,2 millió £) érdemes most mindenképp kiemelni, aki eddig holtversenyben a második legtöbb pontot hozta a játékban, biztos büntetőlövő, ráadásul a hónapok óta gyengélkedő Evertont fogadják otthon, majd a Wolvest, utána pedig a Nottinghamhez látogatnak.

Trent Alexander-Arnold

A Liverpool borzalmasan kezdte az idényt, három meccsen mindössze két ponttal tanyáznak valahol a tabella alsó felében, nem is volt még ilyen a Klopp-érában az angol kikötővárosban. Ehhez kétségkívül hozzátett az is, hogy tíz játékosuk is sérült jelenleg, de azért emelje fel a kezét, aki emlékszik arra, hogy mikor hozott le a Liverpool kapott gól nélkül utoljára meccset. Hát rég.

Trent Alexander-Arnold (7,5 millió £) a játék legdrágább védője, így egy gyengébb időszakában sokan éreznek késztetést arra, hogy a kirakásával teremtsenek pénzt mások behozatalára. A három meccsen 4 pontot gyűjtő Trentnek kétségkívül voltak már sokkal jobb időszakjai is, azonban így is csapata és az egész fantasyuniverzum egyik legfontosabb láncszeme. Ha bízunk abban, hogy a Liverpool – a hamarosan visszatérő játékosaikkal, és egy megregulázott, beépített Núñezzel – magára talál, akkor Trentnek ott a helye a fantasygárdánkban.

Az egyik FPL-guru külön posztot is szánt a Trent-jelenségnek. Az angol a legpotensebb védő még egy ilyen időszakban is, ha a támadásban nyújtott teljesítményét nézzük:

Az angol jobbmindenesre így érdemes inkább úgy gondolni, mint egy 7,5 millás középpályásra vagy támadóra, akinek jelenleg épp nem jönnek ki a gólok és a gólpasszok. Ha viszont Szalahék megindulnak elől, és a clean sheetek is csorogni fognak, tapadni fognak hozzá a pontok. Ne feledjük, egy olyan játékosról beszélünk, aki mióta kezdő a Liverpoolban, 190 FPL-pontos szezonokat hoz átlagban.

Feltörekvő titánok

Trippiert (5,1 millió £) rengetegen beválasztották már az induló csapatukba, sőt, sokan már akkor kalkuláltak vele, amikor a Newcastle leigazolta az előző szezonban – csak pechünkre fordulókra megsérült. A Newcastle remekül kezdte a szezont, és a City ellen is állták a sarat: sikeresen fojtogatta az angol bajnokot a saját térfelén, és úgy megszórta a Cityt várható gólokkal (xG), ahogy utoljára bajnokin még decemberben tudta a Leicester. Az angol bajnok mellesleg csak kétszer kapott három gólt a tavalyi bajnoki szezon során, így a 3–3-as végeredmény miatt mindenképp optimisták lehetnek a newcastle-i szurkolók.

Trippier óriási gólt vágott szabadrúgásból Edersonnak legutóbb

Trippier ennek az ígéretes gárdának az állandó kezdője, ráadásul szabadrúgásokat és szögleteket is rúg – nem is rosszul, legutóbb épp Edersonnak tekert be egy gyönyörűt szabadból. Nem lepődnénk meg, ha a szarkák a felsőházban végeznének, Trippier pedig az egyik legjobb fantasyvédő volna idén.

A Newcastle közben tovább erősödött:

70 millió euróért igazol csatárt a világ leggazdagabb klubja

A Newcastle komoly összeget fizet a Sociedad fiatal csatáráért.

Rodrigo (6,3 millió £) differentialként ott volt jó néhány elsőfordulós csapatban is, de azt talán senki sem gondolta komolyan, hogy a két kulcsjátékosát elvesztő Leeds kezdeni is tud valamit magával idén, miután tavaly is hajszál híján maradt bent – pedig akkor még Raphinhát és Kalvin Phillipsszet is a soraikban tudhatták. Rodrigo eddig ficánkol: a középpályásként regisztrált játékos a legtöbb pontot hozta eddig a játékban, vezeti a góllövőlistát, és csak Mitrović jegyzett nála több tizenhatoson belüli lövést:

Ez a forma várhatóan visszaesik, de ha pont egy 6–6,5 milliós játékost keresünk a középpályánkra, Rodrigo így is jó vétel lehet – elnézve Bamford fizikai állapotát, valószínűleg a spanyol marad az elsőszámú csatár egész évben. Rossz hír, hogy az ára már 0,3 milliót emelkedett az első forduló óta, akik viszont idejében behozták őt, azoknak szépen megnőtt a keretértéke.

Perišić (5,5 millió £) az első két meccsen csak percekre állt be, ezzel pedig sokak kedvét szegte attól, hogy megtartsák vagy behozzák őt – pedig az várható volt, hogy ha Perišić hozza azt, amiért Conte leigazolta őt, akkor a legerősebb kezdő vele fog kezdődni, ahogyan az Interben is, amellyel együtt lettek bajnokok tavaly előtt.

Egy volt támadó, aki a védőknek járó clean sheet bónuszt is megkaphatja, igazi aranybánya lehet. Csak kezdjen el tényleg stabilan játszani.

Legutóbb már kezdett, a Spurs pedig kapott gól nélkül hozta a meccset az ő gólpasszával – ez mindenképpen jó ómen. A Spurs formája és sorsolása is kedvező: az észak-londoniak most az idén feljutó Nottingham Foresthez, majd a még nullapontos West Hamhez látogatnak, utána a másik újonc Fulhamet fogadják. Az persze más kérdés, hogy ezeken a meccseken izzadni vagy sziporkázni fognak, ezt ugyanis náluk gyakran nem sejteni előre.

Nagy kérdőjelek

Rashford (6,3 millió £): a Manchester United-játékosokat nagyon leértékelték az idei FPL-rendszerben, Cristiano Ronaldo, Bruno Fernandes vagy Marcus Rashford is milliókkal olcsóbb, mint tavaly volt. A két éve még 9,5 milliába fájó Rashford szemtelenül csábító volt idén a 6,5 milliós vételárával: az angol tízes pedig hiába is játszotta végig az első két meccset, gyengén muzsikált, a United pedig mindkettőn kikapott. A 4–0-ás, Brentford elleni csúnya zakó után sokan megszabadultak tőle, a United azonban a következő fordulóban jó játékkal verte a Liverpoolt, Rashford pedig brillírozott. Nagy kérdés, hogy Erik ten Hag számít-e rá a továbbiakban, és hogy a vörös ördögök mihez kezdenek olyan kisebb csapatok ellen, amelyek ellen domináns, építkező futballt kell játszaniuk. Ez ugyanis köztudottan a Manchester United egyik Achilles-sarka már hosszú évek óta.

Trent Alexander-Arnoldnak rendesen meggyűlt a baja Marcus Rashforddal

Robertson (6,9 millió £): sokan kezdték a szezont két liverpooli védővel. Trent Alexander-Arnoldról már írtunk, és bár Robertson is várhatóan hozni fogja (nagyjából) a tőle megszokott pontmennyiséget év végéig, jó kérdés, hogy ebben a gyengébb, bizonytalanabb időszakban érdemes-e két liverpooli védővel ostromolni. A Pool az elmúlt tizenkét tétmeccséből csak egyszer úszta meg kapott gól nélkül, ezek közül hét Premier League-meccs volt, ugyanakkor a következő fordulókban ezekkel a csapatokkal játszik a Liverpool: Bournemouth (otthon), Newcastle (otthon), Everton (idegenben), Wolves (otthon). Három nyerhető meccs az Anfielden, az egyik pedig a Mersey-parti derbi; miközben akadozik a játék, zsákszámnyi a sérült, és talán Robertsonnal sem a legelégedettebb Klopp. Újabban gyakran váltja a skót bekket Cimikasz (fantasys hívónevén: Tsimikas), és nem csak a hajrában: a Crystal Palace elleni 1–1 során már a 62. percben beállt a görög.

Mitrović (6,6 millió £): a szerb csatár termékenyen és igazán harcosan kezdte az idényt. A Fulham eddig 5 pontot szerzett, leikszelt a Liverpoollal, a szerb pedig eddig a legtöbb lövéssel rendelkezik a tizenhatoson belül – és még büntetőt is rúg, már ha épp ki nem hagyja. Ez bíztató, akár azt is mondhatnánk, hogy ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, azonban a gond az, hogy jól ismerjük már a Fulham & Mitrović párost: kaszabolás a Championshipben, feljutás, pár biztató meccs, formahanyatlás, majd tükörsima kiesés. A Fulham kétségtelenül remekül kezdte az idényt, de a léc jó eséllyel ebben a szezonban is rezegni fog a londoniak alatt, kérdés, Mitrónak meddig tart ki a nitró.

Mitro irgalmatlan mennyiségű gólt rúgott tavaly a Champóban, és idén is jól kezdett

Maddison (8,0 millió £): a Leicester irányítóját nem érheti panaszt, eddig mindhárom meccsén hozott kanadai pontot, és végig is játszotta a mérkőzéseket. A rókák viszont nem kezdték jól az idényt, 1 pontjuk van eddig, a Bournemouth után a legalacsonyabb xG-t hozták össze eddig, ráadásul nyerhető meccseken veszítettek pontokat – otthon a Brentford és a Soton ellen. Maddisonban ennek ellenére bármikor ott van a gól vagy a gólpassz, hiszen szögleteket és szabadrúgásokat rúg, és huszonötön belül simán elsül a lába. Jól ismerjük őt, nem csak egy egyszeri fellángolás az angol irányító; de amíg a rókák ilyen formát mutatnak, kérdés, érdemes-e nyolc millát kipengetni érte.

Ward és Iversen (mindkettő 4,0 millió £): mint Stan és Pan, avagy Dumb és Dumber. Kasper Schmeichel távozása után sokan ráizgultak erre a 8 milliós kapuscsomagra, így ugyanis garantált volt az, hogy lesz kezdő kapusunk 4 millióért. Maradjunk annyiban, hogy akik így döntöttek, azok eddig nem jártak túl jól. Mert a Leicester hátul is rosszul néz ki: nyolc gólt kaptak eddig három meccsen, ennél többet egy csapat sem; a következő két fordulóban pedig a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel néznek farkasszemet. Érdemes lehet most a „nem igazolunk kapust” hüvelykujj-szabályt figyelmen kívül hagynunk, és akár Sánchezt, Rayát, Pope-ot vagy Ramsdale-t megpbórálnunk az egyikük helyére.

Ha már fantasy:

Százméteres sprint helyett maraton – Hét tipp, amivel jobb fantasy PL-játékos lehetsz

Lezárult a Premier League első fordulója, ez azt is jelenti, hogy a fantasy PL első körén is túl vagyunk. Hoztunk néhány tippet, ami az elkövetkező hetekben és úgy összességében az egész szezon alatt hasznos lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csank János minden idők leggyengébb holland válogatottját látta

Melltartó nélkül, tangában pózolt az egyik legcsinosabb gyorskorcsolyázó

Visszavonult a csendes zseni, akit a világ minden stadionjában tiszteltek

További cikkeink a témában