A Newcastle komoly összeget fizet a Sociedad fiatal csatáráért.

Ha a tulajdonosa vagyonát nézzük, akkor jelenleg a Premier League-ben szereplő Newcastle United a világ leggazdagabb klubja. A Newcastle-t tavaly megvásárolta a szaúd-arábiai állami befektetési alap, az új tulajdonos, Jaszir al-Rumajjan 300 milliárd fontos vagyonnal rendelkezik. Viszonyításképp a Man. City tulajdonosának, Manszúr sejknek nagyjából 23 milliárd font a vagyona.

A szarkákat a tulajdonosváltás után azonban nem az esztelen költekezés jellemezte. Persze vett új játékosokat a Newcastle, de nem ment rá a nagy nevekre, inkább a tudatos(abb) csapatépítés mellett döntött a vezetőség. A tavalyi gyenge szezonkezdet után egy erős tavasszal simán bennmaradt a PL-ben a klub, idén pedig egyértelműen az a cél, hogy a tabella első felében végezzen Eddie Howe csapata.

A mostani transzferszezonban a Lille-ből érkező középhátvédért, Sven Botmanért fizette a legtöbbet  a csapat (37 millió eurót), most azonban egy rekordigazolásra készül a klub.

Több meghatározó forrás is beszámolt arról, hogy a Newcastle 70 millió euróért leigazolja a Real Sociedadból Alexander Isakot.


A 22 éves csatár játszott korábban a Borussia Dortmundban, 2019 óta a Sociedad futballistája, az előző szezonban minden sorozatot figyelembe véve 10 gólt szerzett 41 meccsen, az azt megelőző idényben 17 gólig jutott. Isaknak már a válogatottban is komoly tapasztalata van, 39 meccsen játszott a svéd csapatban, kilenc gólja van.

A 192 centi magas játékost csodagyereknek tartották néhány évvel ezelőtt, a Dortmund azonban hamar lemondott róla, a Real Sociedadban viszont alapember lett, és most újabb szintet léphet a karrierjében. A 70 milliós átigazolási összeg azonban még úgyis óriási pénz, hogy a fiatal kora ellenére már tapasztalt, és komoly jövő állhat előtte, a Transfermarkt egyébként 30 millió euróra értékeli.

Ez is érdekelhet:

A Manchester United megszerezte Casemirót

Egy jó játékost szereztek meg egy nagyon fontos posztra. Totálisan túlárazva.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés