Egy jó játékost szereztek meg egy nagyon fontos posztra. Totálisan túlárazva.

Két napja írtuk, hogy annyira kilátástalanul kezdte a bajnokságot a Manchester United, hogy megnyomták a pánikgombot: igazolni kell! Ez ritkán jár kéz a kézben a megfontoltsággal, leginkább a kapkodás a túláraz jellemzi ezeket a transzfereket.

Megnyomta a pánikvásárlás gombot a Manchester United

Kilátástalanul kezdte a bajnokságot a Man. United, ilyenkor pedig két dolog szokott történni: vagy kirúgják az edzőt, vagy elkezdenek ész nélkül igazolni. Egyelőre az utóbbival próbálkoznak.

Láttuk azt is, hogy három-négy nap alatt közel harminc (!) játékossal hozták szóba a Man. Unitedet, most viszont legalább az egyik horogra akadt:

az MU megegyezett a Real Madriddal, 60+10 millió euróért leigazolja Casemirót.

A brazil is megállapodott a vörös ördögökkel egy négyéves szerződésről, a hétvégén túl is esik az orvosi vizsgálatokon, de még el kell intézni a vízumot is.

Amikor először merült fel Casemiro neve, mi jót nevettünk rajta, elvégre a Real fontos játékosa. Amikor viszont kiderült, hogy akár 80 milliót is adna érte az MU, akkor máris reálisnak tűnt a transzfer: ennyiért hülye lett volna nem eladni egy 30 éves játékost Pérez elnök, akinek a posztjára már amúgy is igazolt két drága és fiatal franciát. Szépen kirabolta a kétségbeesett angolokat a dörzsölt madridi vezető.

Te Hangnak viszont úgy kell egy Casemiro-profilú játékos, mint földnek az eső, a pálya közepén ijesztően lyukas ez a United. Nem volt kapocs a védelem és a támadások között, de legalább nem is szűrt megfelelően a két védekező középpályás: Scott McTominay leginkább azért játszott, mert saját nevelésű, Fred pedig azért, mert nincs más.

Casemiro kőkemény, aki képes labdát szerezni, miközben a labdakihozataloknál is jól használható lesz, el tudja juttatni a labdát Eriksenhez és/vagy Bruno Fernandeshez. Ez a mai Manchesternél szintlépés lesz, de fog kelleni még néhány kulcsjátékos, hogy a mezőny első felében fejezzék be a bajnokságot.

Neville az MU-ról: Ha azt gondoltátok, ennél lejjebb nincs, hát most van

Sosem Gary Neville volt a legélesebb kés a szakkommentátori fiókban, de most tűpontos elemzést adott a Manchester United helyzetéről.

Miért utasítják vissza a topcsapatok Ronaldót?

Cristiano Ronaldo helyzete nem annyira egyszerű, mint elsőre tűnhet, és bár elhagyná a Man. Unitedet, egyre kevesebb az esély arra, hogy ez megtörténik idén nyáron.

(Fotó: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában