Vennénk tőle lakást, de nem sok esély van arra, hogy összejön.

Vennék. Eladnék. Bérelnék. Mennyit ér az otthonom? – ilyen kérdésekkel foglalkozik manapság Krisztina Zur, aki még Fazekas-Zur Krisztina néven lett olimpiai bajnok 2012-ben, Londonban, a női kajak négyesben, 500 méteren. Ugyanebben a számban megvédte a címét Rióban is, és persze tele van a vitrin más világversenyeken szerzett érmekkel, csak a rend kedvéért a nyolc vb-aranyat említsük meg.

No de Krisztina Zur most más vizeken evez (elnézést): ingatlanügynök lett, bár mi kevés eséllyel veszünk tőle bármit is, miután a kaliforniai Orange County lakásaival foglalkozik.

Kár, mert a honlapja profi, nyilván az Orange County-beli lakások is azok; mindenesetre Krisztina most a kajak négyes után a PJ Home Group csapatának tagja, a sportmúltját (joggal) kiemeli a honlapon is, a mottójában pedig közös nevezőre hozza a két tevékenységet, mondván „a siker kemény munkát, elszántságot, elhivatottságot követel, ilyen az én elkötelezettségem az ügyfeleim iránt.”

(Fotó: Getty Images. Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina a riói olimpiai bajnoki címmel)

Ez is érdekelhet:

Leszállt egy kabinház a Zalai-dombságban

Szárnyterasszal és valódi repülőgépüléssel készült el a Hello Wood új, több mint ezer részből összeálló kabinja.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés