Igen kevés szomorúbb sajtótájékoztató volt eddig a labdarúgás történetében, de Barcelonában biztosan.

Még zajlik Iniesta tájékoztatója, de lényeget már tudjuk:

az FC Barcelona 34 éves élő legendája 22 év után a szezon végén távozik a klubtól.

Iniesta 1996-ban került a Barcelona akadémiájára, és végigjárva minden korosztályt annak a barcelonai csúcsgenerációnak lett a legszimpatikusabb tagja, akik megújították a focit: nyolc bajnoki címet nyert a Barcával, emellett négyszer a Bajnokok Ligáját is, világ- és Európa-bajnok lett Spanyolországgal, ő azon kevés focisták egyike, akit minden stadionban állva tapsolnak.

Iniesta elcsukló hangon, párás tekintettel jelentette be élete egyik legnehezebb döntését:

„Ez az utolsó szezonom a Barcelonánál. Sokat gondolkodtam, de úgy érzem, ez a megfelelő idő az új kihíváshoz. Nem volt könnyű meghozni ez a döntést. Számomra mindig is a Barcelona lesz a világ legjobb csapata, oly sokat köszönhetek neki. Ez a klub a legjobbat érdemli, és én a közeljövőben ezt nem tudom megadni neki. A csúcson akartam búcsúzni, trófeákat nyerve, miközben érzem, hogy még hasznos vagyok.”

A szezon végén jelenti be, hol folytatja, de minden bizonnyal Kínában.

Don Andrés 670 mérkőzést játszott a Barca mezében és 31 trófeát nyert.

Az egész csapat ott ül a sajtóeseményen, és mindenki megrendülve, könnyezve figyel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés