Az Inter egy világbajnokkal pótolhatja a kezdőkapusát.

Napok óta ismert, hogy az Inter kapusa, André Onana a Manchester Unitedhez igazolhat.

A kameruni játékos és az MU mindenben megegyezett, a hírek szerint hamarosan pedig a két klub is közös nevezőre jut, 55 millió euró körül lehet az átigazolási díj.

A BL-döntős tehát elveszíti a világ egyik legjobb kapusát, de úgy tűnik, hogy sokáig nem marad kezdőkapus nélkül az Inter, a francia válogatott korábbi csapatkapitánya, Hugo Lloris érkezhet Milánóba.

A 36 éves világbajoknak 2024-ben jár le a szerződése a Tottenhamnél, de nem akar maradni. A Spurs leigazolta Guglielmo Vicariót az Empoliból, így Lloris távozhat Londonból. Érdekes, hogy az Inter első számú célpontja Vicario volt, most pedig érkezhet az a Lloris, aki azok után válthat klubot, hogy a Tottenham megszerezte az olaszok kiszemeltjét.

A francia játékos néhány hete egy interjúban arról beszélt, hogy egy korszak lezárult, és ha lehetséges, akkor szeretne távozni. Most úgy tűnik, lehetséges.

Ez is érdekelhet:

A Man. United edzője két héten belül négy játékostól is megszabadulna

Erik ten Hag azt szeretné, ha távoznának azok a játékosok, akikkel nem számol. Logikus.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
20% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
13% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés