Hat évre ír alá a BL-győzteshez a világbajnokság egyik legjobbja és legszebb gólját szerzője, a kolumbiai csodagyerek, James Rodríguez.

A Real Madriddal kapcsolatban nincs jobban értesült újság, mint a Marca, sőt, a madridi lap kis túlzással olykor még a realosoknál is naprakészebb. Értesüléseik szerint 2020-ig ír alá a királyiakhoz a Monaco 22 éves középpályása, és ahogy azt már régóta rebesgetik, 80 millió euró érkezik érte cserébe. A Monaco ugyan elveszíti egyik legjobbját, aki a vébé legnagyobb felfedezettje volt, és a vébé legszebb gólját is szerezte, ám nem jár rosszul, hiszen potom 45 millióért igazolta tavaly Portóból.

Hámesz felkészült a váltásra, mit felkészült, egyenesen kiprovokálta: már a világbajnokság vége felé elmesélte, hogy minden vágya a Realban játszani, ez gyerekkori álma, majd a torna után házat keresett magának a spanyol fővárosban, és megkérte a Monacót, hogy ne kelljen játszania a felkészülési meccseken, nehogy megsérüljön. Ezek után már csak meg kellett egyeznie a két klubnak, meg persze menedzserének, Jorge Mendesnek is a blancókkal.

Mindkettő sikerrel járt, Rodríguez 7 millió eurót keres egy év alatt Madridban, és valóra válthatja álmát, a Real Madrid pedig Toni Kroos után újabb kiváló fiatalt szerződtetett. A L'Équipe értesülései szerint a Monaco Wesley Sneijdert igazolná le James pótlására.

(Forrás: Marca, fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.