Az olasz La Repubblica szerint az olasz és a spanyol bajnok még a téli átigazolási szezonban játékost cserélhet.

Ivan Rakitic jövője már egy ideje kérdéses a Barcelonánál, és úgy tűnik, hogy ez az új edző érkezésével sem változott meg. A világbajnoki ezüstérmes középpályás már nyáron közel volt a távozáshoz, végül maradt, de többnyire kiszorult a kezdőcsapatból.

Most ismét úgy tűnik, hogy a Juventus lehet Rakitic számára kiút. Állítólag Maruizio Sarri továbbra is meg akarja szerezni Rakiticet, az olasz bajnok pedig hajlandó lenne a horvátért cserébe a Barcelonához küldeni Federico Bernardeschit.

A 25 éves Bernardeschi az utóbbi fordulókban egyetlen percet sem játszott, közel sem alapember, és olasz sajtóhírek szerint a Juventus már nem is ragaszkodik a megtartásához. Sarri viszont egy tapasztalt középpályást mindenképp akar – főleg, hogy Rabiot távozhat –, és ezért beáldozná a támadószekcióban több poszton is használható Bernardeschit.

Persze kérdés, hogy a Barcelonának szüksége van-e egy leginkább szélen, vagy a csatár mögött játszó futballistára. Suárez több hónapra lesérült, így a katalánoknak jelenleg leginkább egy klasszikus csatár hiányzik.

Rakitic megmentette a barcelonai karrierjét?

Gyakorlatilag tényként kezelhettünk, hogy a télen eladják a horvátot. Aztán bekerült a kezdőbe, a csapat meg szárnyal.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Felismered gyerekkorod futballsztárjait mai fotók alapján? Teszteld!

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.