Arséne Wenger után José Mourinho is azt mondta, hogy egy hibásan megítélt tizenegyessel jutott tovább Anglia a Dánia elleni Eb-elődöntőben.

Az angol válogatott hosszabbításban, 2–1-re verte Dániát, ezzel bejutott a vasárnapi fináléba, ahol Olaszországgal fog játszani.

A meccs legvitatottabb pillanata az angol tizenegyes, Raheem Sterling esése után Danny Makkelie játékvezető büntetőt ítélt, és ezen a VAR sem változtatott. Itt van a teljes jelenet:

Később Arséne Wenger egy tévéműsorban azt nyilatkozta, az eset szerinte nem ért tizenegyest, és egyetértett vele a korábbi elismert játékvezető, Mark Clattenburg is.

Arséne Wenger szerint jogtalan tizenegyessel nyertek az angolok

A 22 évig Angliában dolgozó szakember szerint a VAR-szobában ülők cserbenhagyták Danny Makkelie játékvezetőt.

Hasonló véleményen van José Mourinho is, a portugál a következőt mondta:

Anglia megérdemelte a továbbjutást, a jobb csapat győzött, de ez soha nem volt tizenegyes. Főleg ezen a szinten, egy Európa-bajnokság elődöntőjében. Nem értem a játékvezető döntését, és még annyira sem értem, hogy a VAR után miért nem jelezték a játékvezetőnek, hogy nézze meg újra az esetet.

Szerinted jogos volt a tizenegyes?

Anglia megkapta az esélyt, hogy hazai pályán megnyerje az Európa-bajnokságot

A fáradtság, a bővebb angol keret és egy nevetséges tizenegyes túl sok volt Dániának, így Anglia 55 év után ismét döntőt játszik egy világeseményen.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában