A csapat magabiztosan vezeti a bajnokságot, csoportelsőként jutott tovább a BL-ben, és már megvan az első téli érkező is. Mi kellhet még? Hát Klopp!

A vörösök sikereinek alapja ugyanis a német menedzser, és a legjobb hír most Liverpoolban, hogy Jürgen Klopp új megállapodást kötött a klubbal, 2024-ig meghosszabbította a szerződését, vagyis további négy és fél évig marad a BL-címvédőnél.

Klopp segítői, Peter Krawietz és Pepijn Lijnders is maradnak a klubnál. A német hosszabbítása azért is meglepő, mert többször is kijelentette, hogy a 2022-ig érvényes kontraktusa után pihenni akar.

„Ez a klub a legjobb hely, nem volt szándékomban elmenni

– nyilatkozta Klopp.

Részemről ez egy szándéknyilatkozat, ami azon alapszik, amit én erről a partnerségről gondolok, arról, amit eddig elértünk és amit a jövőben szeretnénk elérni. Amikor a klub fejlődésére gondolok és arra a közös munkára, ami a jövőben is folytatódni fog, úgy érzem, hogy az én szerepem csak nagyobb lehet.”

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés