Kikapott Torinóban a Bajnokok Ligája címvédője.

A Serie A-t pocsékul kezdő, utóbbi fordulókban némiképp jobb formába lendülő Juventus hazai pályán fogadta a Chelsea-t a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A Juve támadásban tartalékos volt, sérülés miatt Paulo Dybala és Álvaro Morata is hiányzott a csapatból. A Chelsea-nek eközben a Man. Citytől elszenvedett vereség után egy újabb nehéz meccse volt.

Olyannyira, hogy kikapott Tuchel csapata. Egyetlen gól volt a meccsen, a második félidő 11. másodpercében az olaszok egyik Eb-hőse, Federico Chiesa talált be az angolok kapujába, ezzel megszerezve a Juvének a három pontot.

Chiesa remek formában futballozik, az előző öt meccsén a Bajnokok Ligájában öt gólt rúgott. A Juventus két forduló után hatpontos és első a csoportjában, a Chelsea három ponttal második.

Szintén a Bajnokok Ligájában történt:

Pofozógép lett a Barcelona a BL-ben, Lisszabonban is hármat kapott

Lehet, hogy ebből maximum Európa-liga lesz. Kínos.

Cristiano Ronaldo a 95. percben rúgott győztes gólt a Bajnokok Ligájában

Cristiano Ronaldo eddig maximálisan hozza, amit előzetesen elvártak tőle Manchesterben: rúgja a gólokat.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

Közel másfél évtizede nem volt a mostanihoz hasonló gödörben a Liverpool

Hansi Flick szerint egy teljesen jogos tizenegyest vettek el a Barcelonától a Bajnokok Ligájában

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.