Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Juventus 2–0-ra hozta a Porto elleni első BL-nyolcaddöntős meccsét, ráadásul idegenben, ami így elég sokat ér. Már csak az olaszok bukhatják el a továbbjutást, amolyan PSG-s módon.

Bár az eredmény egy viszonylag sima győzelmet takar, az olaszok csak a meccs hajrájában, a 72. és a 74. percben tudtak gólt lőni, pedig már a 27. perctől kezdve emberhátrányba és iszonyat mezőnyfölényben játszottak köszönhetően Alex Telles korai és buta piros lapjának.

Szögezzük is gyorsan le: a Porto egyáltalán nem rossz csapat – ebben az idényben mondjuk kevésbé acélos –, ennek ellenére a két klub kerete között minőségi különbség van. Arról nem is beszélve, hogy az olaszok otthon játszanak, ahol meg egészen félelmetes a statisztikájuk:

Nincsenek nagyon hiányzók: hazai oldalról csak Stefano Sturaro nem lép pályára, Giorgi Chiellini visszatért. A vendégeknél csak Tellest kénytelen nélkülözni Nuno Espirito Santo.

Massimiliano Allegriéknek nem kell hajtaniuk, szép kényelmesen lehozhatják ezt a meccset, a portugáloknak viszont menniük kell előre, hiszen két gólt kell ledolgozniuk. A Juve pedig a kitámadó Portót szétkontrázhatja és behúzhatja a visszavágót is.

Szóval ha azt kérdezed tőlünk, hogy mire tennénk fel a pénzed, hát erre:

Megfogadtuk a Leicester–Sevillát is:

Sokba kerülhet a Sevillának a bekapott gól a feléledni látszó Leicester ellen

Ha érdekel a BL, akkor miért is nem fogadsz rá? Kéne.

(Fotó: AFP)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.