Bár alapból azért nem kell készpénznek venni, ha egy olasz sajtótermék megírja, hogy ki a kiszemelt hova, de már annyiszor hozzák szóba, hogy a haraszt zörgése meg a szél alapvetése alapján...

Most az a calciomercato.com ír Kádár Tamás esetleges olaszországi szerződéséről, amely kifejezetten erre van specializálódva. Információik szerint

balhátvédet keres a Sampdoria, és az első számú kiszemeltjük a posztra Kádár Tamás.

A Svájc elleni vb-selejtezőn a helyszínen nézte meg a klub scoutja a védő teljesítményét.

Azt is tudjuk már, hogy a Lech Poznannál néhány hónapja elkönyvelték, hogy a magyar védőt elveszítik a nyáron, szóval állnak össze a mozaikok.

A lap kiemeli Kádár nemzetközi tapasztalatát, ami segítheti a Serie A-ba szerződését, hiszen már játszott Angliában, a Newcastle Unitednél (amely vissza is igazolná) és Huddersfieldnál, valamit Hollandiában a Rodában is, na meg az Eb-n is járt. A Secolo XIX-re hivatkozva 1 millió euróra árazták be.

A Lech és a Samp már nyélbe ütött egy komolyabb üzletet, amikor Karol Linetty Genovában kötött ki, a 21 éves irányítóért 3,2 millió eurót fizettek.

Kádár vetélytársa a saját nevelésű, 23 éves, jelenleg Pescara-játékos Francesco Zampano.

A Sampdoriáé pedig az Ajax lehet:

Kádár Tamás már télen a legsikeresebb holland klub játékosa lehet

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

60 évesen is parádés formában van a korábbi világbajnok csatár

A Liverpool újabb magyar válogatottat akar leigazolni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.