Miután a nyáron fiatal spanyolokkal pumpálta fel keretét a Real Madrid, a már nem zsenge korú Kakának nemigen jut hely a csapatban – visszatért sikerei helyszínére.

Az egykori aranylabdás Kakát spanyol és olasz források szerint ingyen engedi el a Real Madrid, holott 2009-ben 65 millió eurós világrekordért érkezett a spanyol fővárosba. De így is sokat spórol a középpályáson, mivel évi tízmillió euró körül tett zsebre. Ez volt egyébként a megegyezés legnehezebb része, mivel a brazil engedett ugyan igényeiből, de közel sem annyit, amennyit a Milan akart. Végül Adriano Gallianónak sikerült meggyőznie Kakát, hogy ismét jó helyen lesz Milánóban, ahol ráadásul játszani is fog.

A 31 éves irányító két évre írt alá, és négymillió euró lesz az évi keresete, amire még rájönnek a bónuszok. Viszont sokat fog játszani, így talán ott lehet a jövő évi brazíliai vébén.

Amit már korábban megírtunk, most már tényleg hivatalos, Gareth Bale a Real Madrid játékosa lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve