Rögtön egy rekorddal indította a Bajnokok Ligája-szezont a Bayern München.

Elkezdődött a 2024-25-s Bajnokok Ligája-idény, amelynek többek között az az újdonsága, hogy a csoportkör helyét alapszakasz vette át. Az első játéknap legnagyobb verését a Bayern München osztotta ki, a bajor csapat hazai pályán 9–2-re verte a Dinamo Zagrebet.

A Bayern ezzel az első csapat lett, amely egy BL-meccsen kilenc gólt szerzett.
Harry Kane mesternégyesig jutott,

(három találata tizenegyesből volt) 33 gólja van a Bajnokok Ligájában, ezzel megelőzte Wayne Rooneyt, és most már ő a sorozat legeredményesebb angol futballistája.

A Bayernből Kane mellett Guerreiro, Olise kétszer, Sané és Goretzka talált be, a Dinamo Zagreb két gólszerzője Petkovic és Ogiwara volt. A meccs összefoglalója ide kattintva érhető el.

Ez is érdekelhet:

Viktor Gyökeres ellenállhatatlan

Úgy fest, a magyar származású svéd csatár nem egyszezonos. Sőt.

Zseniális kapufás góllal indult a megújult BL-szezon

Megvan az új BL-szezon első gólja, ráadásul nem is akármilyen.

Még ráijeszteni sem tudott a Milan a Liverpoolra

Megvan Szoboszlai első BL-gólja a Liverpoolban.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés