A sportolók is besegítenek a vírus elleni küzdelembe, ki így, ki úgy.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, Kásás Tamásnak van egy pizzériája, a Tommy di Napoli, amely most pizzákkal segíti a kórházi dolgozókat, akik egészségük kockáztatásával küzdenek a pandémia ellen.

Igaz, hogy éttermünk a jelen helyzetben zárva tartja kapuit a vendégeink előtt, és online rendelések tekintetében is, ennek ellenére szeretnénk elismerésünket, és tiszteletünket kifejezni az egészségügyben dolgozók felé.

Ezért a Tommy di Napoli csapata úgy döntött, hogy holnaptól, ameddig készleteink tartanak, napi 200 pizzát szállítunk ki számos budapesti kórházba az ott dolgozók részére térítésmentesen, segítve ezzel az egész napos helytállásukat”

– írja Facebook-oldalán az étterem.

Gulácsi Péter az RB Leipzig és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa pedig

5 millió forintot ajánlott fel a Szent László Kórház Infektológiai és Intenzív osztályának alapítványának.

Az FTC vezetői és munkatársai, valamint labdarúgói, az első csapat edzői, továbbá a szakmai stáb tagjai pedig 15 millió forintot ajánlanak fel a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak.

Ferencvárosi Torna Club

A Ferencvárosi Torna Club elismeréssel adózik a koronavírus-veszély ... ellen küzdő valamennyi egészségügyi dolgozó, orvos, nővér, ápoló megfeszített munkájának. Éppen ezért az FTC vezetői és munkatársai, valamint labdarúgói, az első csapat edzői, továbbá a szakmai stáb tagjai 15 millió forintot ajánlanak fel a Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítványnak.

Ha mindig is hős szerettél volna lenni, még soha nem volt ennyire könnyű dolgod

Szó szerint semmit, vagy alig valamit kell csinálnod ahhoz, hogy életeket ments.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában