Robbie Keane, a Fradi edzője szerint a bajnokság most nem számít, bár ott sincs baj.

Keane a meccset felvezető szerdai sajtótájékoztatóján a találkozó helyszínén elmondta, nem érzi úgy, hogy a jövője szempontjából ez egy sorsdöntő összecsapás lenne, ugyanakkor a csapat számára igenis az, hiszen ha nem tudja megőrizni az otthon megszerzett egygólos előnyét, akkor búcsúzik a második számú európai kupasorozattól.

Százalékra pontosan kiszámolták, mennyi esélye van a Fradinak a továbbjutásra

Az egygólos győzelem után a magyar csapat az esélyesebb, de a párharc még egyáltalán nem dőlt el.

A bajnokság egy teljesen más kérdés, rengeteg mérkőzésünk lesz még a hazai versenyben, és valóban nem nyertük meg a legutóbbi találkozóinkat, de azért érdemes megnézni a statisztikákat is

– válaszolta a magyar újságíróknak az ír szakvezető, akinek irányításával az OTP Bank Ligában még nem győztek a zöld-fehérek.

A csütörtöki összecsapással kapcsolatban Keane megjegyezte, akárcsak az első találkozó, várhatóan ez is rendkívül kemény, fizikális ütközet lesz, amelyet az dönthet el, hogy melyik csapat játékosai nyernek majd több egy az egy elleni párharcot.

Kitért a sárga lapjai miatt hiányzó Varga Barnabásra is: „Többször is visszanéztem az esetet, és továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem volt jogos a sárga lapja, amit kapott. Ugyanakkor nincs mit tenni, most a többieknek kell helyettesíteniük.

Elutazott az együttessel Csehországba a Liverpool együttesével korábban Bajnokok Ligája-győztes Naby Keita is. Vele kapcsolatban a vezetőedző elárulta, hogy bevethető állapotban van, de továbbra is azon dolgozik, hogy visszanyerje kondícióját, így a mérkőzés alakulásától függően küldené pályára.

A Viktoria Plzen–Ferencváros El-visszavágó csütörtökön 21.00 órakor kezdődik.

Sokkoló és ritka önkritikát fogalmazott meg a Fradi-védő

Nem vagyunk mi ehhez hozzászokva itt a Kárpát-medencében.

Keane: Mondtam a srácoknak, hogy ez a bajnokság talán nem olyan könnyű, mint gondolják

A Fradinak nem megy a bajnokságban, a Puskás elleni rangadó után elveszítette az első helyét is. Az ír mesternek lesz dolga.

(MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés