Ismét iszonyat bírói hibákkal indult a meccs, de Dos Santosék végül behúzták a három pontot. Kemény lesz a Mexikó–Horvátország derbi, már most látszik.

Az első félidőben úgy volt 0–0 az állás, hogy Mexikó két szabályos gólt szerzett, les miatt érvénytelenítették mindkettőt. Mindez azt jelenti, hogy a tegnapi Brazília–Horvátországon történt botrányos, nevetséges, felháborító és egyéb jelzőkkel illethető 11-es befújása után tovább folytatódik a FIFA-bírók szánalmas produkciója.

Mexikó a második félidőben is agilis maradt, amit a 61. percben egy gól is bizonyított. Egy kipattanó labdát Peralta vágott a kapuba Itandje mellett. Kamerun igyekezett, de nem játszottak olyan jól, mint egy hete a németek ellen. Az A csoport eddigi meccsei alapján úgy tűnik, hogy a horvátok és a mexikóiak között dől el a második hely. Persze még bármi lehet, mondjuk Kamerun elverheti a brazilokat, és aztán mindent újra lehet kezdeni.

Mexikó-Kamerun 1–0 (0–0)
Natal, Játékvezető: Roldán (kolumbiai)

Mexikó: Ochoa – Aguilar, Márquez, Rodríguez, Moreno, Layún – Herrera, Vázquez, Guardado – G. Dos Santos, Peralta
Kamerun: Itandje – Chedjou, Djeugoue, Nkoulou, Assou-Ekotto – Mbia, Song, Enoh – Moukandjo, Eto'o, Choupo-Moting

Gól: Peralta (61.)

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve