A hajnali gála főmeccséről már írtunk, most mutatunk még két látványos KO-t.

A UFC 275-ös gálájára nem lehetett panasz, több nagyon izgalmas meccs, látványos befejezés volt. A főmeccsen az év egyik legjobb bunyóját láthattuk, amelynek a végén új világbajnoka lett a félnehézsúlynak:

Az év egyik legizgalmasabb meccse után lett UFC-bajnok a csehek ketrecharcosa

Jirí Procházka a UFC történetének első cseh világbajnoka lett.

A gála egyik legjobban várt bunyója női szalmasúlyban volt. 2020-ban láthattuk minden idők talán legjobb női UFC-meccsét, a lengyel Joanna Jedrzejczyk és a kínai Csang Vej-li között. Akkor a világbajnoki cím volt a tét, és egy egészen szenzációs ötmenetes meccs végén a kínai nyert. Jedrzejczyk azóta nem is bunyózott, Vej-li igen, kétszer is kikapott Rose Namajunastól.

Jedrzejczyk és Vej-li második meccse már nem ment végig, egy a két évvel ezelőtti csatához hasonlóan jó első menet után a másodikban a kínai egy fordulásból elindított ütéssel KO-zta ellenfelét:

Jedrzejczyk a veresége után, még a ketrecben bejelentette a visszavonulását.

A gála egy másik meccsén a váltósúlyú Jake Matthews is látványos befejezés után nyert. Az ausztrál a portugál Andre Fialhót ütötte ki a második menetben:

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés