Nem volt a legjobb ötlet feltörni a nehézsúlyú ketrecharcos autóját
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Viszonylag kevéssel megúszta egy houstoni tolvaj, aki megpróbálta feltörni a 120 kilós nehézsúlyú UFC-bunyós, Derrick Lewis autóját.

Lewisnak 12 KO-győzelme van a UFC-ben, ezzel rekorder a nehézsúlyúak között. Korábban már meccselt a világbajnoki címért, de kikapott, most azonban elképzelhető, hogy ismét a bajnoki övért bunyózhat, miután az előző négy meccsén nyerni tudott.

Eléggé egyedi figura a 120 kilós Fekete Szörny becenevű Lewis, korábban elmondta, hogy az MMA nem különösebben érdekli, az edzéseket sem feltétlen viszi túlzásba. Nem is harcművészként, sokkal inkább bunyósként tekint magára, és azért MMA-zik, hogy minél több pénzt keressen.

Derrick Lewis

Vissza a sztorihoz: Lewisnak tegnap Houstonban megpróbálta valaki feltörni az autóját, de nem ez volt a hét legokosabb ötlete.

Erről posztolt Instagramra, leírta, hogy megpróbálták feltörni az autóját, de az elkövető nem tudta sikeresen végrehajtani a rablást, sikerült megakadályoznia, a tolvajnak végül nem esett bántódása. Nyilván nem így fogalmazott, és néhány motherfucker kíséretében osztotta meg a sztorit.

Majd később az ökléről posztolt egy képet, Elégedettség és Rendben van kommenttel.

Úgy tűnik, hogy valamilyen szinten megőrizte a hidegvérét, és nem keverte magát nagy bajba, inkább a rendőrség segítségét kérte. Bár a fotón azért látszik, hogy a fején egy kötéssel ül be a rendőrautóba a tolvaj.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Derrick Lewis (@thebeastufc) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.