Emberelőnyben volt a Leipzig, mégis pont nélkül maradt, ráadásul otthon a Bielefeld ellen.

Az edzőváltást követően Domenico Tedescóval megnyerte az első meccsét a Leipzig, a másodikon viszont már kikapott. Gulácsi Péter, Orbán Willi és Szoboszlai Dominik is kezdett a Bielefeld ellen, az utolsó 20 percben emberelőnyben is volt a csapat, de így sem tudott gólt rúgni, 2–0-ra nyert a Bielefeld. Az Arminia az utolsó előtti a Bundesligában, a mai volt a harmadik győzelme 17 forduló alatt. A Leipzig továbbra is borzasztó hullámzóan teljesít, csak a középmezőnyben a bajnokság majdnem felénél.

A Bielefeld első gólját Janni Serra rúgta:

A másodikat – már emberhátrányban – Masaya Okugawa:

Szoboszlai nem érti, miért nem tud mindig így játszani a Leipzig

Hazai pályán legyőzte az előző szezon döntősét az RB Leipzig a Bajnokok Ligájában, így tavasszal az Európa-ligában folytatja. A gólszerző Szoboszlai Dominik nyilatkozott a meccs után.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ronaldót hergelték az ellenfél drukkerei, azzal vágott vissza, hogy ő már ötször megnyerte a BL-t

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
37% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.