Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.

A nyitókörben a magyar női kézilabda-válogatott Paraguayt (35–12), majd a második fordulóban Kamerunt (39–20) is fölényesen verte, de azt pontosan lehetett tudni, hogy ezek bemelegítőmeccsek lesznek. A csoportsorsolás óta tudni lehetett, hogy az elsőség szempontjából döntő lesz a Montenegró elleni találkozó, és ami még fontosabb, a jó eséllyel olimpiai selejtezőtornán való részvételt érő nyolc közé kerüléshez kulcsfontosságú a középdöntőbe vitt pontok miatt.

Nos, nem jöttünk ki belőle jól,

a magyar válogatott háromgólos félidei előny után 24–18-ra kikapott Montenegrótól az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában.

„Azt beszéltük az öltözőben, hogy amit addig csináltunk, azt folytassuk. Arról is beszéltünk, hogy a mérkőzések többsége a második félidő első tíz percében dőlt el, sajnos pont ebben a periódusban nem voltunk élesek. A kialakított helyzeteket nem sikerült góllal befejezni, a védekezésben pedig azzal foglalkoztunk, hogy elöl nem sikerült, és nem azzal, ami a feladat lett volna” – nyilatkozta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a meccs után.

Amikor jobban játszottunk, ment a támadójátékunk, aztán elkezdett akadozni, mi pedig azzal foglalkoztunk, hogy miért nem ment a támadásunk, ezáltal kevésbé törődtünk a védekezéssel. Ennek volt köszönhető a sok hiba, utána már lyukas volt a védekezésünk a beálló körül

– mutatott rá a vereség okára Golovin.

A magyar válogatott így két ponttal jutott a göteborgi középdöntőbe, ahol Svédország és Horvátország együttese már biztosan ellenfél lesz, a harmadik rivális pedig Szenegál és Kína csapata közül kerül ki.

A hatosból az első két együttes kerül majd a negyeddöntőbe. Ez egyúttal jó eséllyel az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételt is jelent, mivel a világbajnok (francia aranyérem esetén a második helyezett) kijut a jövő nyári párizsi olimpiára, a következő hat csapat pedig – amelynek még nincs kvótája, vagy selejtezős helye – részt vehet az áprilisi selejtezőtornák egyikén.

  • Világbajnokság, csoportkör, 3. forduló, B-csoport
  • Montenegró–Magyarország 24–18 (7–10)

Ez is érdekelhet:

Női kézilabda-meccsen ekkora bunyót még nem láttunk

Egy szerb másodosztályú női meccsen óriási bunyó volt.

(MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A kutya az ember legjobb barátja, de miért és mióta? És miért ne lehetne a tiéd is?

Leesett az állunk Haaland kihagyott helyzetétől

A spanyol játékvezetők perverziója belefújni egy játékrész végi gólba?

További cikkeink a témában