Messi visszatért, a Barcelona meg négy gólt kapott hazai pályán a kiesés ellen harcoló Betistől.

Persze nem az argentinnak kellene kivédekeznie az ellenfél támadásait (és nem is a hiányzó Coutinhónak vagy Dembélének), de nélküle kompaktabb volt védekezésben a Barca. Mondjuk támadásban meg nyilván jóval sótlanabb, hiszen most is két gólt szerzett Messi.

De hiába a két gól, amire még Vidal is rátett egyet, a Betis kis túlzással akkor talált be a Barcának, amikor akart. A négy gólja mellett még volt legalább ennyi ziccere is, sima és megérdemelt győzelmet aratott a sevillai együttes.

Junior simán megverte a lassú Sergi Robertót:

A nagy öreg Joaquín is betalált:

Jordi Alba lerántása után Messi bevágta a tizenegyest, ekkor felvillant a távolból egy pont a Barca előtt.

Ám ezt Ter Stegen gyorsan el is tüntette, a szezonban a világ egyik, ha nem a legjobb kapusává váló német bevédte Lo Celso lövését.

A szünetben beálló, és jól játszó Vidal gólja után ismét a Barcának ismét lett sansza a pontszerzésre.

Három perc erejéig, Canales eldöntötte a meccset.

Messi már csak kozmetikázott az eredményen az utolsó pillanatban.

Tizenöt éve nem kapott négy gólt otthon a Barca, ez bizony kínos.

WhoScored.com on Twitter

GOAL! Barcelona 2-4 Real Betis Barcelona have conceded four goals in a home league game for the first time since April 2003 (vs Deportivo) Follow the action live -- https://t.co/zdHyjs1UK5

De még így is vezeti a La Ligát a Barca, igen hektikus az idei bajnokság.

FC Barcelona–Betis 3–4

(Fotó: Alex Caparros/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
27% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés