Michael Preetz sportigazgatót és Bruno Labbadia vezetőedzőt is menesztette a Hertha a tegnapi Werder elleni vereség után.

Az előző négy bajnokijából hármat elveszített, egyszer döntetlent játszott a Hertha, a tegnapi Werder elleni 4–1-es vereség után pedig mennie kellett az edzőnek és a sportigazgatónak.

A Nemzeti Sport német forrásokra hivatkozva azt írja, hogy

Dárdai Pál visszatérhet a Hertha felnőttcsapatához, és a tavaszi idényben az ő irányításával próbál bennmaradni a Bundesligában a klub.

Dárdai Pál 2015 és 2019 között volt a Hertha vezetőedzője, előbb a segítségével bennmaradt a Bundesligában a berlini klub, majd éveken át erőn felül teljesített, 2019 nyarán aztán közös megegyezéssel távozott a vezetőedzői pozícióból.

Elmondása szerint később több komolyabb ajánlata is volt, de sehol nem vállalt vezetőedzői szerepet, tavaly májusban viszont visszatért a Herthához, az U16-os csapattal dolgozott.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés