Zsinórban másodszor ütötték ki Chan Szung Jungot, bejelentette a visszavonulását.

A UFC szingapúri gáláján pehelysúlyban csapott össze a korábbi bajnok Max Holloway és a korábbi bajnoki kihívó Chan Szung Jung. A Koreai Zombi becenevű Chan az előző meccsén kiütéssel kapott ki a jelenlegi bajnok Alex Volkanovskitól, és a mostani Holloway elleni meccse előtt lehetett már olyat hallani, hogy amennyiben kikap, befejezi a karrierjét.

Az izgalmas, sok akciót hozó meccs a harmadik menetben ért véget, Holloway bírta jobban az ütésváltást, a harmadik menet elején KO-val verte a dél-koreai ellenfelét:

Chan a meccset követően bejelentette, hogy visszavonul.

„Visszavonulok. Mindig is azért küzdöttem, hogy bajnok legyek. Nem az a célom, hogy harmadik vagy negyedik legyek. Mindent megtettem a felkészülésem alatt, hittem benne, hogy nyerni fogok, de nem sikerült. Így itt az ideje annak, hogy visszavonuljak”

– mondta, miután kikapott.

A 36 éves harcos igazi közönségkedvenc volt a UFC-ben, bajnok nem lett, de számos emlékezetes meccse volt. Karrierjét 17 győzelemmel és 8 vereséggel zárja.

Ez is érdekelhet:

Látványos KO-val búcsúzott a UFC visszavonuló legendája

Tökéletesen zárta le 22 éves karrierjét Robbie Lawler.

(Fotó: MMA Fighting)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.