Még csak nem is a pénz miatt problémázik, hanem csak azonos pályán szeretne ellenük játszani.

A Liverpool épp Szingapúrban készül, és közben természetesen sajtótájékoztatókat is tartanak, Jürgen Klopp pedig nem kerülhette el a kérdést: mit szól a szaúdi liga költekezéséhez. Klopp elismerte, hogy a játékosok Szaúd-Arábiába távozásának veszélye „masszív”, és figyelmeztette is a labdarúgás vezetőit, hogy lépniük kellene.

Jelenleg a legnagyobb probléma, hogy három héttel tovább igazolhatnak játékosokat. Ez rengeteg idő. Nem tudom még, hogy zárul majd ez az egész, de az UEFA-nak vagy a FIFA-nak sürgősen megoldást kell erre találnia.

Európa öt legjobb bajnokságának nyári ablaka szeptember 1-jén zárul, de a szaúdi Pro League-klubok szeptember 20-ig szerződtethetnek játékosokat, ami komoly előny – nyilván a feneketlen pénztárca mellett.

Klopp tudja, miről beszél, három játékosát is elvesztette: Roberto Firmino, Jordan Henderson és Fabinho is elhagyta az Anfieldet Szaúd-Arábia miatt, és a német menedzser szerint az európai kluboknak több segítségre van szükségük.

Klopp Mbappé Liverpoolba igazolásáról: Nevetünk rajta

A Liverpool edzője kommentálta a legfrissebb pletykákat.

A Liverpool egyik legfontosabb játékosa is Szaúd-Arábiát választotta

Megállíthatatlan a fociban beinduló toxikus folyamat.

(Fotó: Playmaker/MB Media/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés