A 2014-es világbajnokság elődöntője a vb-k történetének egyik legemlékezetesebb meccse, több okból is.

A brazil nép már-már vallásosan próbálta belehajszolni a brazil válogatottat abba, hogy megnyerje a hazai világbajnokságot. Ez egészen a negyeddöntőig a terv szerint is ment, Kolumbia ellen azonban megsérült Neymar, ki kellett hagynia a németek elleni elődöntőt, azt a meccset, amely a brazil futball legcsúfosabb vereségét hozta, és nem mellesleg egy új világbajnoki rekordot.

A 2014-es világbajnokság előtt a brazilok kétszeres világbajnoka, Ronaldo vezette a világbajnokságok történetének góllövőlistáját. A Fenoménnek 15 gólja volt, őt követte Gerd Müller és Miroslav Klose, de értelemszerűen csak az utóbbinak volt esélye az előzésre.

Klose a 2002-es, a 2006-os és a 2010-es vb-n is rúgta a gólokat, és pályafutása késői szakaszában, 2014-ben is ugyanezt tette.

A Ghána elleni meccsen betalált, ezzel beérte Ronaldót, és végül épp Brazília ellen előzte minden idők egyik legkiemelkedőbb csatárát.

Igaz, ekkor ez sokadrangú problémája volt a brazil szurkolóknak, hiszen a meccs maga volt a rémálom, félóra alatt öttel vezettek a németek, volt 0–7 is eredmény, és végül csak a 90. percben jött a becsületgól.

Klose szerezte Németország második gólját, ezzel lett a világbajnokságok történetének legeredményesebb futballista:

Az összes gólja a világbajnokságokon:

Ez is érdekelhet:

Vb-pillanatok: Az egyetlen játékos, aki öt gólt rúgott egy meccsen

Oleg Szalenko 1994-es sztorija a világbajnokságok egyik tündérmeséje.

Vb-pillanatok: A briliáns Bergkamp-gól, ami maga volt a művészet

Szűk két hét múlva kezdődik a katari foci-vb, a torna előtt felidézünk néhány legendás gólt a vb-k történetéből. Ma Dennis Bergkamp zseniális megmozdulására emlékezünk vissza.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés