Ezzel nem mondott újat Ronald Koeman, pláne, hogy utóbbi időben már Messivel együtt is egyre kevésbé féltek.

A Bilbao elleni 1–1 után nyilatkozott a Barcelona edzője, és diszkréten egyébként jelezte is, hogy már nem kellene rugózni a Messi-ügyön, elvégre már nem az ő játékosa.

Az Athletic ellen egyébként nem játszott jól a Barcelona, nem úgy, mint az első fordulóban, ilyenkor még inkább felerősödnek a Messivel kapcsolatos hangok.

„Nem szeretek mindig erről beszélni, de a világ legjobb játékosáról van szó. Az ellenfél sokkal jobban félt tőlünk, amikor Messi itt volt. Ha adtál egy passzt Messinek, akkor ő általában nem veszítette el a labdát. Mondhatjátok, hogy nincs itt, de ezen már nem tudunk változtatni”

– mondta Messiről Koeman.

Viszont az új csatárra, Memphis Depayra nem lehetett panasz, a holland sosem lesz egy Messi, de Bilbaóban kiválóan játszott, adott egy tiszta gólpasszt Braithwaite-nek, de a dán öt méterről nem találta el a kaput, majd ő maga rúgott egy bitang nagy gólt. A végén még meg is nyerhette volna a meccset, de azt a helyzetet kihagyta.

„A sok sérülés miatt nem bővelkedünk topformában lévő játékosokban, de ő jelenleg nagyon jól teljesít. Két helyzete is volt, de a másodikat sajnos nem tudta kihasználni” – térti ki rá is Koeman.

A jelenlegi Barca-elnök szerint hazudik a korábbi elnök, a klubnak 1350 millió eurós tartozása van

Joan Laporta újabb sajtótájékoztatót tartott, reagált a korábbi elnök állításaira, vádaskodásaira.

(Fotó: DAX Images/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
37% Igen, de menedzselhető.
53% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés