Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.

A Manchester City edzője, Pep Guardiola tőle nem szokatlan cinikus stílusban szólt be a Sky Sports elemzőstábjának, név szerint Jamie Carraghernek, Gary Neville-nek és Micah Richardsnak:

„Tisztában vannak azzal, hogy mennyire nehéz. Ha nem lenne nehéz, akkor Gary Neville nyert volna zsinórban négy bajnoki címet, amikor a legerősebb Man. Unitednek volt a tagja, de nem nyert. Jamie Carragher egyet sem nyert, Micah Richards sem nyert zsinórban négyet. Soha. Sokkal kisebb az esély arra, hogy bekövetkezik, mint arra, hogy nem”

– mondta Guardiola a City hétvégi Tottenham elleni 3–3-s döntetlenjét követően, miután a Sky elemzői stábja kritikát fogalmazott meg azzal a Cityvel szemben, amely az előző három bajnokságot megnyerte, idén pedig a zsinórban negyedik bajnoki címéért harcol.

Nem kellett sokat várni a válaszra, Jamie Carragher a Twitteren tette helyre a katalán edzőt:

„Valószínűleg én is nyertem volna egyet, ha a Liverpool egy állam tulajdonában lett volna, amely olyannyira kihasználta a szabályokat, hogy 115 vádpontban folytatnak ellene vizsgálatot”

– írta Carragher, majd hozzátette, hogy ő valójában megdicsérte Guardiola csapatát a Spurs elleni meccs után. A tweetjében pedig arra utalt, hogy a Manchester Cityt azzal vádolják, hogy 115 pontban szegte meg a pénzügyi fair play szabályait, jelenleg is tart a vizsgálat az ügyben.

Szintén Premier League:

97. perces fejessel nyerte meg a hétgólos bajnokit az Arsenal

Nagy meccset játszott az újonccal a listavezető.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés