Noha Marco Djuricin a Ferencváros házi gólkirálya, inkább tűnik koloncnak a jelenléte, pláne ár-érték arányban. Most úgy tűnik, nem lesz gond a távozásával.

Osztrák lapértesülések szerint Djuricint korábbi klubja, a Sturm Graz igazolná le, ahol pályafutása eddigi egyetlen jó szezonját mente. A Hertha utánpótlásában nevelkedett, kétszeres osztrák válogatott csatár Grazban 36 bajnokin 17 gólt szerzett, ekkor 2,5 millió euróért megvette a Red Bull Salzburg. Na ott már nem ment neki, így először a Brentfordnak (22 meccsen 4 gól), majd erre a szezonra a Ferencvárosnak adta kölcsön a Salzburg.

A 24 éves csatárt azért hozták, hogy segítse hozzá a Fradit a BL- vagy az El-csoportkörhöz, de többet ártott, mint használt, aztán az ősszel a pocsék helyzetkihasználás ellenére 8 gól szerzett, és adott 6 gólpasszt is. De tavaszra ismét Böde lett a center, mert Marco Djuricin játéka minimum nem hasznos, minden elrúg, sok labdát elad, amiből lekontrázzák a csapatot, és rengeteg helyzetet kihagy, ráadásul ő is elégedetlen, mert rendre a szélen számít rá Doll.

Ennek ellenére a Sturm benne látja a megmentőt, a graziak sportigazgatója megálmodta a „Super-Sturm”-ot (egy pici szójáték a csapat nevével, és a sturmmal, ami meg rohamot, ostromlást jelent), a tökéletes csatársort: a jelenleg az osztrák góllövőlistát 15 góllal vezető Sturm-csatár, Deni Alar mellé Djuricint.

Miután a Salzburgnál még él a szerződése, ezért rendesen fizetni kell majd érte, és még azt sem tudni, hogy a Fradinak kellene-e. Bár ahhoz képest, hogy mennyire önző és ügyetlen, elég drága lehet. (Cserébe elképesztően motivált, minden meccsen kiteszi a szívét-lelkét, ez tény, ne vegyük el tőle.)

(Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés