Péntek éjjel kórházba került a Párizsban ötödik helyen záró Fábián Bettina.

Fábián Bettina nyílt vízi úszónk péntek éjjel kórházba került Párizsban – szúrta ki az M4.

Az ötödik helyezett olimpikonunk infúziót és gyógyszeres kezelést kapott, azt egyelőre nem tudni, attól lett-e rosszul, hogy a folyóban versenyzett. Mindenesetre ő maga ezt a kérdés tette fel az Instagram-sztorijában:

Show vagy a sportolók biztonsága...?

„Sajnos éjszaka elkezdtem hányni, és egész hajnalban csillapíthatatlan volt. Lázas is lettem, és hajnal négykor be kellett vinni a kórházba.

Már jobban vagyok sokkal, de életemben nem voltam még ilyen rosszul… Valamit benyeltünk a Szajnában, most jött ki több női versenyzőn is”

– mondta az m4sport.hu-nak Fábián Bettina.

Fábián Bettina csütörtök reggel úszott a nyílt vízi úszók 10 km-es számában a Szajnában, ezt követően péntek este került kórházba.

Az előzményekhez tartozik, hogy a francia állam 1,4 milliárd eurót költött a Szajna megtisztítására, azonban nem mindenki segített ebben. Szajnába székeléssel tiltakoztak ugyanis Párizsban amiatt, hogy míg az olimpiára komoly összegeket áldoznak, a szociális problémákra jóval kevesebbet.

A június 23-án a Szajnába szarok akció láthatóan sikeres volt, mivel először el kellett halasztani a triatlonversenyt a vízminőség miatt, most pedig egyre több női úszó lett rosszul.

Egyébként kétféle baktérium magas koncentrációját mutatták ki a vízből, közte az igen veszélyes E.colit is.

(Fotó: Emanuele Perrone/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Majdnem 19 éves sorozata szakadt meg a Királynak

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés