Tizennégy mérkőzés óta veretlen a fociválogatott, Marco Rossi csapata eddig optimálisan készül az Eb-re.

Marco Rossi hét helyen változtatott a törökök elleni győztes meccs után, Dárdai Márton például először volt kezdő a válogatottban.

A törökök legyőzése után már csak az Aranycsapat áll jobban a Rossi-gárdánál

A magyar labdarúgó-válogatott idei első meccse, Törökország ellen már az Európa-bajnoki felkészülés jegyében zajlott. De tétje is volt.

Valószínűleg ennek a sok változásnak is köszönhető, hogy meglehetősen harmatosra sikerült az első félidő. Aztán viszont kijött az, hogy a magyar válogatott jobb. Na meg, hogy egy Szoboszlaink, aki ismét gólt szerzett. Schäfer András kiváló passzából talált be.

Aztán a 85. percben elindult Lang, végig vitte a pályán, majd egy kényszerítő után Nagy Zsoltnak adott egy gólpasszt, eldöntve a meccset.

A nyári Európa-bajnokságra készülő válogatott tehát 2–0-ra legyőzte Koszovót a Puskás Arénában, így két győzelemmel kezdte az évet.

Marco Rossi: Az eredménnyel elégedettek vagyunk, a teljesítménnyel nem igazán

A kapitány szerint a döntetlen igazságosabb lett volna.

Marco Rossi sem tudja, ki lesz a válogatott kezdőkapusa az Eb-n

Szerinted ki legyen a kezdőkapus? A cikkben tudsz szavazni!

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni