A nyolc darab nyolcaddöntő közül az ötödik végződött hosszabbítással és a második dőlt el úgy, hogy a ráadás kezdete után szinte azonnal betalált a végül továbbjutott csapat. A németek hétfői altatódalával szemben a belgák élvezetes meccsen egykapuztak az amerikaiak ellen.

Olyannyira, hogy igazi helyzetkihagyó fesztivált rendeztek leginkább a második félidőben. A zsűri különdíját a kapufáig és ziccerig jutó Origi kapta, de elismerésben részesült a nagy helyzetben hibázó Mirallas és Hazard is. A rendes játékidőben 30 (!) lövésnél tartottak a belgák, de Tim Howard kapus vagy a szerencse mindent védett.

A fordulatot a tornán eddig halvány Romelu Lukaku beállítása hozta meg: az Everton csatára pályára lépése után első akciójából előkészítette Kevin De Bruyne gólját, majd egy kontrából pont De Bruyne passzából bevette klubtársa kapuját. Ekkor azt hittük, mindennek annyi, ám a fáradtnak tűnt amerikai válogatott valahogy megnyomta az utolsó perceket, Green révén szépített, sőt, majdnem egyenlített is. Igazi heroikus meccs volt ez, a nyolcaddöntők közül egyértelműen a legjobb!

Belgium–Egyesült Államok 2–1 (0–0, 0–0, 2–0)

Arena Fonte Nova, Salvador

Belgium: Courtois – Alderweireld, van Buyten, Kompany, Vertonghen – Witsel, Fellaini – de Bruyne – Mertens (Mirallas, 60.), Hazard (Chadli, 111.) – Origi (Lukaku, 91.).

USA:  Howard – Cameron, Gonzalez, Besler, Beasley – J. Jones – Zusi (Wondolowski, 72.), Bradley – F. Johnson (Yedlin, 32.), Bedoya (Green, 107.) – Dempsey.

Gólszerzők: De Bruyne (92.), Lukaku (105.) ill. Green (107.)

(Fotó: Europress/AFP)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés