Győzött Rómában az AC Milan, továbbra is vezeti az olasz bajnokságot.

Szombaton az Inter legyőzte a Romát, így ideiglenesen átvette a vezetést a Serie A-ban, vagyis a Milannak is mindenképp nyernie kellett a másik római csapat, a Lazio ellen.

Nagyon sokáig, konkrétan a 92. percig úgy tűnt, hogy Ibrahimovicék pontokat veszítenek. A Lazio Ciro Immobile góljával már a 4. percben előnybe került, és ugyan Olivier Giroud a második félidő elején egyenlített, de az egy pont is kevés lett volna a Milánnak. Végül három ponttal távozott az Olimpicóból a Milan, a 92. percben Zlatan Ibrahimovic gólpassza után Sandro Tonali talált be, ezzel hozzásegítve csapatát a szezon egyik legfontosabb győzelméhez.

A meccs összefoglalója:

A bajnokság hajrájában a Milan két ponttal előzi meg az Intert, az Internek azonban van még egy elmaradt meccse is.

Ez is érdekelhet:

A Barcelona elfelejtett hazai pályán nyerni

Zsinórban a harmadik meccsét veszítette el a Barca hazai közönsége előtt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve