Győzelemmel rajtolt a Fradi az Európa-konferencialiga csoportkörében, a szerb Cukaricki ellen nyert 3-1-re. A magyar bajnok szerb edzője nagyon elégedett volt a csapattal és a hangulattal is.

Leginkább a hozzáállásnak örülök, mert ez a legfontosabb a jó eredmények eléréséhez. Kifejezetten jól játszottunk

Nagy volt a nyomás, de amikor hátrányba kerültünk, akkor sem a csapat, sem a szurkolók nem álltak le, így együtt sikerült fordítanunk. Fenomenális volt a hangulat.

Gratulálok a játékosoknak, mert ezt a meccset együtt nyerték meg és ezzel a szellemiséggel tudunk majd igazán nagy és fontos dolgokat véghez vinni” – mondta Stankovic a meccs után.

Elmondta, hogy kemény találkozó volt, próbáltak magasan letámadni, sokszor kapura lőni. Az első félidőben talán egy picit idegesek voltak a labdával, de

Ha van hited és keményen dolgozol tovább, akkor eléred azt, amit szeretnél.

Majd kitért arra az Owusura is, aki ebben az idényben a mostani meccs előtt még csak háromszor volt a kezdőcsapat tagja. „Sokat kell beszélgetni a játékosokkal, nemcsak az számít, hogy mi történik a pályán és az edzésen, a személyt is meg kell ismerni, Owusu pedig most jól játszott. Persze, hibázott is, de ez normális dolog, minden játékos játékában benne van a hiba, de a hozzáállása tökéletes volt, nagyon tetszik ez. Elrontott egy helyzetet, egy beadást, de folytatta, folyamatosan futott, harcolt, nagyon sok labdát szerzett, támadta az üres területeket, ez az az Owusu, akire szükségem van.

A videobíróról is szóba került, miután elvette a Ferencváros egy-egy gólját és büntetőjét. Stankovic higgadtan fogadta, már megszokta a VAR-t, ezért nem izgult a döntések előtt, mert 99 százalékban ilyenkor jó ítélet születik.

Nagyon örültem Pesic góljának, mert sérülés miatt sokat kihagyott. De Varga Barnabás is remekül futballozott, nagyszerű góllövő. Mindkettőjükre számítok a jövőben is” – mondta középcsatárairól Stankovic azt követően, hogy a szerb és a magyar támadó is eredményes volt.

A meccs összefoglalója:

A magyar bajnok két hét múlva az idén döntős és az F csoportban a belga Genk vendégeként 2-2-es döntetlennel rajtoló olasz Fiorentina vendége lesz a második körben. A négyes első helyezettje a nyolcaddöntőbe jut, a második pedig az Európa-liga egyik csoportharmadikjával találkozik a 16 közé kerülésért.

Hátrányban volt, de győzelemmel kezdett a Fradi az Ekl-csoportkörben

Egy forduló után első a csoportjában a Fradi.

(Forrás: MTI, Csakfoci)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Messi a világbajnoki trófeával nosztalgiázott

Ez volt hivatalosan is 2024 legnagyobb KO-ja

Saját térfélről megindult, majd 17 méterről a kapust átemelve rúgott gólt

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés