Marc Overmars rendkívül sikeres éveket töltött el az Ajaxnál, kiváló sportvezető volt, ám közben emberileg megbukott. Az alkalmazottak csak „kanos tesóként” emlegették, ezért távoznia kellett, a belga klub azonban látott benne fantáziát.

A korábbi 86-szoros holland válogatott szélső az Ajax sportigazgatójaként szexuális tartalmú üzeneteket küldött női kollégáinak, és miután a sztori nyilvánosságra került, Marc Overmars lemondott.

Később kiderült, hogy az egykori Ajax-, Barcelona- és Arsenal-klasszis

nemcsak verbálisan zaklatta az alkalmazottakat, hanem a péniszéről készített fotókat is küldözgetett nekik,

ráadásul a képeket a klubház mosdóiban lőtte, ahogy az a csempékből kiderült.

Na ezzel vége is lehetne ennek a nem szép történetnek, le is mondott, és később mindenkinek jár egy második esély is, de talán kicsit hamar jött, és fű alatt. A Royal Antwerp alig egy hónappal azután alkalmazta Marc Overmarst, hogy kiderült a zaklatás. A gond az, hogy mindezt nem egyeztette a szponzorokkal, az

egyik meg is szakítja a kapcsolatát az Antwerppel azután, hogy a belga klub hétfőn közölte, Overmarst nevezte ki technikai igazgatónak.

A Select Group nevű HR-ügynökség bejelentette: meglepve értesült a lépésről, amely ellentétes a cég által képviselt értékekkel. A vállalat kifogásolja, hogy állandó támogatóként nem egyeztettek vele, és nem is informálták a döntésről.

„Ezzel együtt hiszünk az önvizsgálatban és a második esélyben. Ezért is sajnáljuk, hogy az Overmars úr érkezését bejelentő sajtótájékoztatón sem a klub, sem a szakember részéről nem esett szó az önreflexióról. Ezért úgy határoztunk, hogy a következő szezonra nem újítjuk meg együttműködésünket a Royal Antwerppel”

– áll a csoport közleményében.

A játékosként Bajnokok Ligája-győztes, 48 éves Overmars az ügy kirobbanása után hangsúlyozta: szégyelli magát és elnézést kér. Hétfői, belgiumi bemutatásán Overmars úgy fogalmazott: ami az Ajaxnál történt, nem fog ismét megtörténni.

A négyszeres olimpiai bajnok megbánta, hogy indult az olimpián a szexuális zaklatási ügy miatt

Simone Biles összeomlott az olimpián, minden idők legjobb tornásza már meg is bánta, hogy elindult.

(Forrás: MTI; fotó: NESImages/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés