Lehet, hogy az Arsenal ellen el is dőlt a brazil sorsa. Merthogy nélküle is pazar a Liverpool.

Hülyére verte az Arsenalt Klopp csapata, de igazából ebben a szezonban ez már nem az első nagy játék tőlük, a Hoffenheimet is oda-vissza verte, otthon négyet rúgva a németeknek.

Megvan így a BL-csoportkör, és kipipálva, megalázva az egyik legnagyobb ellenfél.

Mindez Coutinho nélkül, hiszen a Barcelonába vágyó brazil támadó sérülés miatt már egy ideje nincs a 'Pool keretében. Ha egy héten belül három győzelem és kilenc rúgott gólt tesz össze egy csapat, akkor vajon hiányzik-e ott bárki?

Coutinho nagyszerű focista, de jót tett a vörösöknek, hogy kétoldalasak lettek azzal, hogy Szalah is ott a pályán Mané mellett: gyorsan, hatékonyan, kegyetlenül támadnak. Mint itt ma az Arsenal ellen, ahol épp az egyiptomi volt az egyik legjobb.

Firmino kezdte a menetelést:

Mané a másodikat szerezte:

Szalah vállalta a harmadikat:

Sturridge fejezte be a kivégzést:

Liverpool–Arsenal 4–0
Gól: Firmino 17., Mané 40., Szalah 57., Sturridge 77.

Ezek után lehet, hogy el kéne fogadni azt a cirka 150 millió eurót.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés